A hajléktalanok közterületekről kitiltására adna lehetőséget az önkormányzatoknak egy jogszabálytervezet, amely a múlt héten jelent meg a Belügyminisztérium honlapján. Az építésügyi törvény módosítására írt tervezet szerint az önkormányzatok szabálysértéssé nyilváníthatnák a települések belterületének nem rendeltetésszerű használatát. "A közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő-eltöltés, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése" - olvasható a törvénytervezetben.
Az indoklás egyértelműsíti is, hogy mire gondol a Belügyminisztérium: "a közterületek nem rendeltetésszerű használatának esetkörére (például hajléktalanok életvitelszerű ottlakása) az önkormányzatoknak lehetőségük legyen szigorúbb közterületi szabályok és szankciók megállapítására helyi rendeletükben, például a hajléktalanok kitiltására a közterületekről". A szabálysértési törvény szerint szabálysértésekért pénzbüntetést és elzárást is ki lehet szabni, illetve például figyelmeztethetik is a szabálysértőt.
Pintér Sándor belügyminiszter már július végén beszélt a közterületek "megtiszításáról" egy, a Magyar Hírlapnak adott interjúban. "A közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől" - mondta. A Belügyminisztérium akkor nem mondott részleteket arról, milyen eszközökkel akarják elérni ezt a célt.
"Szőnyeg alá söprés"
"A szociálisan nehéz helyzetbe került embereken nem azzal lehet segíteni, hogy megengedjük számukra a közterületek elfoglalását. A szociális gondok ilyen irányú kezelése a probléma szőnyeg alá söprését jelentette idáig, amelyen mi változtatunk" - olvasható a közleményben. A minisztériumi nyilatkozat azzal zárul, hogy "az önkormányzatoknak kötelességük gondoskodni a szociálisan hátrányos állapotban élő emberekről, amelyhez segítséget tudnak nyújtani az illetékes állami intézmények".
Forrás:Origo
A véleményem, hogy pontosan az a "szönyeg alá seprés", ha láthatatlanná kívánják tenni a létező problémát.
Előbb olyan feltételeket kellene biztosítani, hogy valamennyi fedél nélkül élő embernek legyen helye ahol lakhat, ahol kialakíthatja az intim szféráját. Ahonnan munkába tud járni, ahol a munka után kipihenheti magát.
Az az ember sohasem tud helytállni a munkába, aki éhesen, fáradtan megy a munkahelyére.

Fotó: Szabó Dénes
Őt ki lehet tiltani, de a probléma ott marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése